Új jelszó kérése
Termék részletek


Üzleti jog

Üzleti jog
  • Üzleti jog
  • A gyakorló gazdasági szakemberek jelentős része anélkül köt szerződéseket, dolgozik gazdasági társaságban vagy lép üzleti kapcsolatba gazdasági társaságokkal, hogy tisztában lenne a szerződési és a társasági jog alapjaival. A megszokott jogi megoldások azonban gyakran vezetnek vitákhoz: kiderül, hogy az érintettek szándéka és az eredmény nem fedi egymást. 2014-től, az új Polgári Törvénykönyv hatálybelépése után pedig még ezek a szokásos módszerek sem mindig alkalmazhatóak.



    Jelentős gondot jelent az új Polgári Törvénykönyv áttekintése és értelmezése a nem jogász végzettségű, de a gazdasági élet különböző területein joggal is foglalkozó szakembereknek, például gazdasági vezetőknek, könyvelőknek, könyvvizsgálóknak, mérnököknek, közgazdászoknak.



    Ennek a könyvnek a szerzői arra vállalkoztak, hogy két alapvető jogterület – a szerződési jog és a társasági jog – új szabályait ismertetik a jelen és a jövő gazdasági szakemberei számára. Jogról szólnak, de elsősorban nem jogászoknak. Bemutatják az érintett területek összefüggéseit, legfontosabb szabályait. A további kiegészítő információkat a dőlt betűs részek és a konkrét eseteket megoldásaikkal együtt bemutató példák tartalmazzák.



    A könyv szerzői a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Tanszékének oktatói, akik valamennyien gyakorló jogászként (bíróként, ügyvédként stb.) is tevékenykednek. Mindkét minőségükben kapcsolatba kerülnek az üzleti élet szereplőivel, ezért remélik, hogy segítségükre lehetnek a gazdasági szakembereknek a szerződésekre és a gazdasági társaságokra vonatkozó legfontosabb jogi ismeretek megszerzésében.

    Lehetséges, hogy a könyv már elfogyott, csak erről nem tudunk (régebbi kiadású könyveknél előfordul). Épp ezért, megrendeléskor nem tudjuk garantálni, hogy a könyvet ki is tudjuk küldeni. Előre utalás esetén természetesen visszatérítjük a kiadvány árát, egyéb esetekben töröljük vagy módosítjuk a megrendelést, a megrendelővel történt egyeztetést követően.

  • Kiadó
    HVG ORAC
    Szerző(k)
    Bán Dániel, Bodzási Balázs, Gál Judit, Gellén Márton, Halustyik Anna, Hidvéginé Adorján Lívia, Kolozs Borbála, Kraudi Adrienne, Metzinger Péter, Nemessányi Zoltán, Sáriné Simkó Ágnes, Szatmári Csaba, Tátrai Tünde, Ujjady Zsolt
    Szerkesztő(k)
    Sáriné Simkó Ágnes
Webáruház készítés