Új jelszó kérése
Termék részletek


Polgári eljárásjog II.

Polgári eljárásjog II.
  • Polgári eljárásjog II.
3 900 Ft
  • A négy jogi kar tanszékvezetőinek közös együttműködésében készült kötet célja, hogy egységes és összehangolt tananyagként segítse a hallgatókat polgári eljárásjogi tanulmányaik során.



    A tankönyv három szerkezeti egységből áll: az első rész tartalmazza a polgári perben igénybe vehető perorvoslatokat, ezt követik az ún. különleges eljárások, másképpen: a Pp. Különös része, majd a harmadik egységben három olyan nemperes eljárás szabályai kapnak helyet, amelyek mindegyik érintett kar tematikájában szerepelnek: a bírósági végrehajtási eljárás, a fizetési meghagyásos eljárás és a hagyatéki eljárás. A Pp. Különös részében szabályozott végrehajtási pereket a bírósági végrehajtási joggal együtt, a harmadik részben tárgyaljuk.



    Az egyes fejezetek, jogintézmények részletezésénél a szerzők mércéje az volt: mi az, amit minden joghallgatónak tudnia kell ahhoz, hogy az egyetemről kikerülve gyakorló jogászként is helyt tudjon állni. Továbbá, bár célközönségét elsősorban a joghallgatók jelentik, a tankönyv a más szakokon tanuló hallgatók számára is jól hasznosítható lehet a könyv a polgári eljárásjog, bírósági végrehajtási jog vagy az egyes nemperes eljárások elsajátítása körében.



    A szerzők a jobb tagolhatóság, átláthatóság és a könnyebb kezelhetőség érdekében úgy döntöttek, hogy a polgári eljárásjog anyagát két kötetben dolgozzák fel. Rendhagyó módon a tankönyv jelen második kötete jelenik meg korábban, megelőzve a mű első részét: a döntően a polgári perrendtartás általános részét – az elsőfokú eljárással bezárólag – felölelő „Polgári eljárásjog I.” kötet később kerül megjelentetésre.

    Lehetséges, hogy a könyv már elfogyott, csak erről nem tudunk (régebbi kiadású könyveknél előfordul). Épp ezért, megrendeléskor nem tudjuk garantálni, hogy a könyvet ki is tudjuk küldeni. Előre utalás esetén természetesen visszatérítjük a kiadvány árát, egyéb esetekben töröljük vagy módosítjuk a megrendelést, a megrendelővel történt egyeztetést követően.

  • Kiadó
    HVG ORAC
    Megjelenés éve
    2013
    Oldalszám
    316
    ISBN SZÁM
    978-963-258-198-9
    Alcím
    Perorvoslatok, Különleges eljárások, Egyes nemperes eljárások
    Szerző(k)
    Osztovits András; Pribula László; Udvary Sándor; Wopera Zsuzsa
    Szerkesztő(k)
    Wopera Zsuzsa
Webáruház készítés