Új jelszó kérése
Termék részletek


Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe

Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe
  • Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe
2 980 Ft
  • Az Európai Unió költségvetésére a 2007-2013-as keretekről folytatott vita hívta fel az uniós ügyek iránt érdeklődő közvélemény figyelmét Magyarországon. Valóban ez a vita volt az első olyan kiemelt jelentőségű döntéshozatali folyamat, amelyben Magyarország mint tagállam vehetett részt. Ugyanakkor az uniós költségvetés a hazai szakirodalomban nem kapott a maga jelentőségéhez és multidiszciplináris jellegéhez méltó figyelmet.



    Az integrációelméleti, uniós jogi és gazdaságpolitikai vetületekben is elemezhető uniós költségvetésnek meghatározó szerepe van a tagállamok által maguk elé tűzött célok megvalósításában. A költségvetés és az uniós politikák egymáshoz való viszonya sokat elárul az Unió mőködéséről. A költségvetés jelentősége különösen az Agenda 2000 vitájának következményeképpen nőtt meg: az uniós költségvetés szakított azzal a gyakorlattal, miszerint költségvetést a közös politikák fejlődése determinálta - ma már jórészt a költségvetés keretei határozzák meg az uniós politikák alakulását.



    A könyv bevezetést nyújt az uniós költségvetés rejtelmeibe, integrációelméleti vizsgálódás mellett bemutatja a közösségi költségvetés elveit, a pénzügyi perspektíva sajátosságait, a költségvetés kiadási szerkezetét, a saját források rendszerét, összeveti az uniós és a nemzeti költségvetés jellegzetességeit; elemzi a közösségi költségvetés és az uniós politikák fejlődésének kapcsolatát; bemutatja a tagállamok közötti költségvetési vitákat, kiemelt figyelmet fordítva a 2007-2013-as pénzügyi keretekből leszűrhető tanulságokra.

    Lehetséges, hogy a könyv már elfogyott, csak erről nem tudunk (régebbi kiadású könyveknél előfordul). Épp ezért, megrendeléskor nem tudjuk garantálni, hogy a könyvet ki is tudjuk küldeni. Előre utalás esetén természetesen visszatérítjük a kiadvány árát, egyéb esetekben töröljük vagy módosítjuk a megrendelést, a megrendelővel történt egyeztetést követően.

  • Kiadó
    Osiris Kiadó
    Megjelenés éve
    2007
    Szerző(k)
    Iván Gábor
Webáruház készítés