Új jelszó kérése
Termék részletek


A médiaszabályozás kommentárja

A médiaszabályozás kommentárja
  • A médiaszabályozás kommentárja
7 245 Ft
  • Az új magyar médiaszabályozás régi adósságot törlesztett, amikor hatályon kívül helyezte az 1986-ból, illetve 1996-ból származó, a legtöbb elemében korszerűtlennek tekinthető korábbi szabályozást. Az új médiatörvény azonban sokak számára váratlan és meglepő intenzitású indulatokat provokált. Ennek ellenére a szabályozás 2011. elején hatályba lépett, és a média "piaca" azóta is működik Magyarországon, immár új jogalkalmazó hatóság mellett, új jogszabályi alapokra helyezendő bírósági gyakorlattal.



    A kommentárírás alapvetően kifejezetten semleges műfaj, és bár az új médiaszabályozás körül történtek sodrában nem könnyű e semleges nézőpontból figyelni az eseményeket, a szerzők és a szerkesztők legjobb tudásuk szerint törekedtek erre. Hozzájárulhat ebbéli erőfeszítéseik sikeréhez, hogy néhány kivételtől eltekintve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, illetve a Médiatanács mellett működő Médiatudományi Intézet munkatársai közül kerültek ki, így döntés-előkészítőként a médiakommentár szerzői olykor maguk is részt vesznek a jogalkalmazásban.
  • Kiadó
    Wolters Kluwer
    Megjelenés éve
    2011
    ISBN SZÁM
    9789632952116
    Szerző(k)
    Dr. Andrássy György, Dr. Beke Nándor, Dr. Boncz Ditta, Dr. Csink Lóránt, Dr. Géczi Kinga, Dr. Lapsánszky András, Dr. Karácsony - Pretsner Kamilla, Dr. Kerekes Sugárka, Dr. Kiss Zoltán, Dr. Koltay András éa máaok
    Szerkesztő(k)
    Dr. Koltay András, Dr. Lapsánszky András
Webáruház készítés