Új jelszó kérése
Termék részletek


A Kúria és elnökei I.

A Kúria és elnökei I.
  • A Kúria és elnökei I.
5 000 Ft
  • 2013 nyarán a Kúria és a Magyar Nemzeti Levéltár közös konferencia-sorozatot indított útjára „Életutak – pályaképek” címmel. A konferenciák előadói – e kötet szerzői – egykori kúriai elnökök életpályáját, szakmai munkásságát mutatják be, és ezzel együtt azt a történelmi korszakot és annak igazságügyi helyzetét is, amelyben az adott legfőbb bírák működtek.



    A Kúria – az ország legmagasabb szintű ítélkezési fóruma – szervezetében, hatáskörében és elnevezésében is számtalan változáson ment keresztül az elmúlt évszázadok folyamán. A bíráskodási hagyományok, a jó bíróról alkotott kép és a vele szemben támasztott követelmények azonban mind a mai napig végigkísérik a Kúria törvénykezési tevékenységét.



    A kúriai elnökökről szóló kötet egyfelől emléket kíván állítani e jeles bíráknak, másfelől pedig, az igazságszolgáltatás és a bírósági szervezet története iránt érdeklődő olvasóval ismerteti meg a XVIII–XX. századi felsőbírósági tradíciókat.



    Tartalom:



    - Előszó (Darák Péter, a Kúria elnöke)
    - Tuza Csilla: Galánthai Fekete György pályafutása (1711–1788)
    - Kulcsár Krisztina: Idegenként a Hétszemélyes Tábla élén. Albert szász-tescheni herceg elnöksége (1766–1781)
    - Bódiné Beliznai Kinga: „Római fő Justitia székében” Székhelyi (ifj.) Majláth György pályája (1818–1883)
    - Bódiné Beliznai Kinga: Perczel Béla (1819–1888)
    - Bódiné Beliznai Kinga: Szabó Miklós életútja (1821–1907)
    - Zinner Tibor: A nyilaskeresztesek kúriai elnöke, dr. Szemák Jenő (1887–1971)
    - Katona Klára: A Kúria működése a második világháború után a Legfelsőbb Bíróság létrejöttéig (1945–1959)
    - Zinner Tibor: Debreceni bíróból kúriai elnök. Adalékok dr. Kerekess István életútjához (1878–1958)
    -Gaálné Barcs Eszter: A Legfelsőbb Bíróság 1950 után
    * A csomagkedvezménnyel egyidejűleg további kedvezmény nem vehető igénybe. A csomag egyes kötetei viszont külön-külön megvásárolhatóak törzsvásárlói, diák és JogTudor kedvezménnyel!

    Lehetséges, hogy a könyv már elfogyott, csak erről nem tudunk (régebbi kiadású könyveknél előfordul). Épp ezért, megrendeléskor nem tudjuk garantálni, hogy a könyvet ki is tudjuk küldeni. Előre utalás esetén természetesen visszatérítjük a kiadvány árát, egyéb esetekben töröljük vagy módosítjuk a megrendelést, a megrendelővel történt egyeztetést követően.

  • Kiadó
    HVG ORAC
    Megjelenés éve
    2014
    Oldalszám
    236
    ISBN SZÁM
    978-963-258-235-1
    Alcím
    Bibliotheca Curiae sorozat
    Szerző(k)
    Bódiné Beliznai Kinga; Gaálné Barcs Eszter; Katona Klára; Kulcsár Krisztina; Tuza Csilla, Zinner Tibor
    Szerkesztő(k)
    Bódiné Beliznai Kinga
Webáruház készítés